Ezek itt avantgarde fotók, már amennyire lehetséges avantgarde-ról beszélni a nyolcvanas években. Az avantgarde egyik folyománya a frappáns technikával a részleteket felnagyító hiperrealizmus, amikor egy művészeti forma saját eszközeit használva bravúrosan klónozza - tökéletes másolatot készítve - a másik művészet formáit. A tárgy mellékes, illetve csak arra szolgál, hogy megerősítse az illúziót. Leginkább a festészet a fotográfiát. Itt most még egyszer fordul a dupla csavar. Amint az közismert, a kínai (távol-keleti) festészet különböző technikákkal és irányzatokban évszázadok óta leginkább természeti tárgyú képeket hoz létre. Az ember - ha felbukkan - csak mint mellékszereplő, a nagy természet kis részeként jelenik meg. A tus vagy más technikával készült festmények áttetsző, lírikus, tűnékeny hangvétele a tao és a buddhizmus sajátja, az állandó változás közepette az egyszeri pillanat és a változás megörökítői. A világ változik és minél jobban próbáljuk megragadni annál inkább a változás tűnik elő. Ezért keresi a festészet a látszólag mozdulatlan tárgyú képeket. Ezért sok a köd, a felhőbe vesző hegyek, az alkonyat, a természetesen hanyatló fűszál. A statikusan álló kócsag, a vízesés, a naplemente, a felszálló darvak, a távolban felbukkanó, a ködből előtűnő halász. A legjobb képek megmutatják, sejtetik a mindent magába foglaló - a mindent alkotó - ürességet. Ráadásul a festészet technikája is sokat hozzátesz ehhez, a festmény maga is a természethez hasonlóan spontán módon jön létre. Csakhogy ezek itt nem festmények. Az evilág illúziója egy illúziókeltés közepette lepleződik le. Mert ugyanezeket a témákat festi a Kínából elszakadt Don, de kamerával. A másolás dicséretes dolog, és Don itt a természetet másolja a nagy elődök, a késői Song és Yuan dinasztia festőóriásainak stílusában, sőt néhol konkrét kép allegóriák is felbukkannak, a másolat másolatán. Mindennek tetejébe mint az eredeti (és híresen jól másoló művészek) képein ott a fotográfus pecsétje a papíron. zseniális csaló. Le a kalappal előtte. |